Lola szerint SP tinibálvány, ő viszont példakép

2010. július 29. | Címkék: , | Kategória: Hírek | Trackback | 2 hozzászólás

LolaA 21 éves Lola már nem érzi magát tinédzsernek, viszont még felnőttnek sem tartja magát. Tudja persze, hogy hamarosan felnő, ezért igyekszik a jövőjére is gondolni, előbb-utóbb polgári munkát is szeretne az éneklés mellett. Lolával a Velvet beszélgetett az Avon szülinapi partiján, aki azt is elmondta, szerinte SP a tinibálványt jelenti a tinédzsereknek, míg őrá inkább példaképként tekintenek. Az, hogy belé nem, SP-be viszont halálosan bele vannak zúgva a 12-14 évesek, egyáltalán nem zavarja, mert ha tinilány lenne, ő is biztos szerelmes lenne belé.

Lola, vagyis eredeti nevén Korsós Judit 2 éve hallgatója a BKF kommunikáció és médiatudomány szakának, de rájött, hogy az nem igazán neki való. Átjelentkezett az idegenforgalomra, részben azért, mert az egyik legjobb barátnője is azt a szakot végezte, ezen kívül szereti az idegen nyelveket, társasági ember.

Mivel érzi, hogy lassacskán felnő, úgy látja helyesnek, ha több mindennel is foglalkozik, több lábon áll. Így a szak elvégzése után szeretne polgári munkát is az éneklés mellett. “Öt vagy hat éve csinálom ezt az egészet megállás nélkül. Hiába jártam suliba eddig is, nem koncentráltam rá annyira, most már szeretnék egy picit. Nappali tagozatra szeretnék járni, és boldog lennék, ha lennének csoporttársaim.”

Az énekesnő beszámolt “gégediétájáról” is, melyről Twitter-en keresztül tudósította rajongóit. A dolog bedagadt mandulákkal kezdődött, és odáig fajult, hogy beszélni egyáltalán nem tudott, két napig csak írásban volt képes kommunikálni. “Elmentem a VOLT fesztiválra, ahol kaptam egy légcsőhurutot és egy tüdőgyulladást. Mivel nem tudtam megszólalni, elmentem az orvoshoz, aki megállapította, hogy allergiás vagyok. A hangszálaim rendben voltak, csak egy kicsit begyulladtak. Kétnapos gégediétát kellett tartanom, ami azt jelenti, hogy két napig nem szólalhattam meg. Miután nem beszélhettem, egy füzetbe írogattam” – mesélte Lola, aki bár eleinte nagyon nehezen bírta a kényszerhallgatást, a végére egészen megszerette a csendet.

Lola szeretné, ha évek múlva úgy énekelnék a dalait, ahogy például ő most Ákos slágereit. “Akik öt évvel ezelőtt, az indulásomkor 8-10 évesek voltak, azok most már elég kemény tinikorban vannak, és még mindig dúdolják a dalaimat a fellépéseken. Vannak olyan számaim is, például az utolsó, a Calling, amik nem is annyira ennek a korosztálynak szólnak, hanem idősebbeknek, és egészen sikeres lett, egészen megszerették.”

Úttörőnek tartja magát a mai tinisztárok között, de mint elmondta, szerinte SP és Barbee is nagyon jól irányítják a dolgaikat. “SP-be totál bele vannak zúgva a lányok, rám általában példaképként szoktak tekinteni, ami tök normális dolog. Hogy miért van ez így? Nagyon egyszerű: ő fiú, én meg lány vagyok, a lányok pedig mindig sokkal lelkesebbek.” Lolát nem zavarja, hogy SP-vel ellentétben őt nem bálványozzák annyian, véleménye szerint az egész SP-féle produkció így van kitalálva, és nagyon jól van megvalósítva.

Az énekesnő bár lelkesen és szeretettel beszélt SP-ről, Barbee-ról és Markról is, csak felületes barátság fűzi hozzájuk, mert mint mondta, a szakmában ritkák a mélyebb kapcsolatok. “Tóth Gabi az, akivel voltak már mély beszélgetéseink, egészen sok mindent tudunk a másikról, és érti azt, ha valami bajom van.”

Szerelem, párkapcsolat kialakulására pedig még ennél is kisebb az esély. “Itt, ha fellépünk vagy színpadon vagyunk, mindenki egy szerepet játszik, ami nem feltétlenül rossz, mert színpadi emberek vagyunk. Mindenesetre nagyon furcsa, amikor a levetett álarc nélkül látod a másikat, de persze ez lehet pozitív csalódás is. Bár civilekkel sem hiszem, hogy könnyebb, nem tudom. Én szerelmes típus vagyok, szóval akár egy összenézéstől is nagyon szerelmes tudok lenni. Most valahogy még vagy nem találtam olyat, akivel ez meglenne, vagy nem úgy jönnek össze a dolgok. De nem is baj, most nem érzem, hogy hiányozna.”

(velvet.hu)

Kapcsolódó bejegyzések:

SP – Más volt
SP – Más volt – itt az új klip! Elkészült SP Más volt című dalának videó klipje, nézd meg most, és mondd el a véleményed! SP aktuális albumán, a Special-on található ez a szerzemény, ami az utolsó dal, melyhez klip készült. SP szerint ez az eddigi legőszintébb dala, mint...
Lola – Élj a mának
Lola – Élj a mának Nézd meg Lola videoklipjét, mely az Élj a mának című számhoz készült! Lentebb a dalszöveget is láthatod. Ha tetszik a klip, szólj hozzá és mondd el a véleményed, de ha nem tetszik akkor is! Lola – Élj a mának videó klip: Lola – Élj...
Lola – Féktelen éj
Lola – Féktelen éj Nézd meg Lola videoklipjét, mely a Féktelen éj című számhoz készült! Lentebb a dalszöveget is láthatod. Ha tetszik a klip, szólj hozzá és mondd el a véleményed, de ha nem tetszik akkor is! Lola – Féktelen éj videó klip: Lola – Féktelen éj Zeneszöveg –...
Lola – Mozdulj már!
Lola – Mozdulj már! Nézd meg Lola videoklipjét, mely a Mozdulj már című számhoz készült! Lentebb a dalszöveget is láthatod. Ha tetszik a klip, szólj hozzá és mondd el a véleményed, de ha nem tetszik akkor is! Lola Mozdulj Már című száma bekerült a híres Sims játéksorozat egyik részébe,...
Symbien feat Lola – Callin’
Symbien feat Lola – Callin’ Nézd meg Symbien és Lola videoklipjét, mely a Callin’ című számhoz készült! Lentebb a dalszöveget is láthatod. Ha tetszik a klip, szólj hozzá és mondd el a véleményed, de ha nem tetszik akkor is! Új oldalról ismerhetjük meg a fiatal énekest. A Symbien által...
Fluor feat. SP – Partyarc
Fluor feat. SP – Partyarc Nézd meg Fluor és SP közös videoklipjét, mely a Partyarc című számhoz készült! Lentebb a dalszöveget is láthatod. Ha tetszik a klip, szólj hozzá és mondd el a véleményed, de ha nem tetszik akkor is! A zene Pixa, a szöveg pedig Fluor műve. A...
SP szeretne kibújni a kisfiús szerepből
2010-ben másodjára nyerte SP a legjobb férfi előadónak járó VIVA Comet-díjat. Éder Krisztián szerint közönsége már nem csak 16 évesekből áll, az idősebb korosztály is egyre gyakrabban van jelen a koncertjein. Ennek nagyon örül, úgy érzi, kezd kinőni a tiniszerepből, és szeretne megfelelni a legjobb férfi előadó címnek. A 21...
SP – Ne add fel!
SP – Ne add fel! Nézd meg SP videoklipjét, mely a Ne add fel! című számhoz készült! Lentebb egyéb infókat is találsz, és a dalszöveget is láthatod. Mi a véleményed? szólj hozzá! SP – Ne add fel! videó klip: Album: Special (2009) 1. Más volt / Special 2. Kép...

2 hozzászólás “Lola szerint SP tinibálvány, ő viszont példakép” bejegyzésre

  1. marhási klaudia szerint:

    lehet hogy igaz de lehet hogy nem

  2. marhási klaudia szerint:

    nem

Itt lehet hozzászólni !