Avatar
Amerikai akció-sci-fi-kaland film, 166 perc, 2009
James Cameron nagyszabású 3D sci-fi filmje, az Avatar 2009 decemberében került bemutatásra a mozikban. 40%-ban élőszereplős, 60%-ban számítógépes animációval készült. Az Avatar 230 millió dollárba került, 2 éven keresztül forgatták, a világ első teljesen 3D-s élményt nyújtó filmje és hatalmas kasszasiker lett. A film készítése során számos technikai újítást és trükköt alkalmaztak.
Bár Cameron fejében még a Titanic elkészítése előtt megszületett az Avatar története, a forgatókönyvet csak a film bemutatása után írta meg, azonban az akkori technikai feltételek nem tették lehetővé egy ilyen film létrehozását. Ezért kénytelen volt 10 évet várni, és mikor 2002-ben bemutatták a Gyűrűk Ura második részét, úgy gondolta, eljött az idő, hogy komolyabban elkezdjen foglalkozni a filmmel.
A történet
A jövőben az emberiség számára lehetővé válik a csillagközi utazás. Az Alfa Centauri rendszerben találnak egy holdat, melyen kifejlődött az élet, és egy értelmes, humanoid faj is, a na’vik. Ezek a 3 méter magas, kék színű, rendkívül erős testalkatú bennszülöttek az emberek számára nagyon idegen kultúrával rendelkeznek, harmóniában élnek a természettel.
Az RDA nevű cég egy rendkívül értékes kristály miatt vannak a Pandorán, melynek bányászatát végzik. A dzsungelben élő vadállatok és egyéb veszélyek miatt a kitermelést egy zsoldos hadsereg biztosítja. A baj csak az, hogy a kristály legnagyobb lelőhelye éppen a na’vik otthona alatt található.
A kerekesszékbe kényszerült háborús veterán, Jake Sully azért érkezik a holdra, mert ikertestvére – aki egy tudományos projekt fontos résztvevője volt – meghalt, és az ő helyét fogja átvenni. A tudományos program lényege, hogy emberi és na’vi DNS-ből létrehoznak egy hibridet, melyhez képesek tudatilag kapcsolódni és irányítani azt. Jake avatár-testében beépül a na’vik közé, a kutatás mellett titokban az is a feladata, hogy információkat szerezzen egy esetleges katonai akcióhoz.
Jake-nek sikerül a törzs bizalmába férkőzni, sőt, az őt tanító Neytirivel egymásba szeretnek. Kezdetben együttműködik a katonákkal és a tudósokkal, de egyre inkább egy na’vi szemével látja a világot. Folyamatosan összemosódik számára, melyik a valóság: mozgássérült emberként, vagy avatár-testében a na’vik között. Mikor pedig a bányászatot végző cég és a katonák megtámadják a törzset, átáll a na’vik oldalára.
Főszereplők
- Sam Worthington, mint Jake Sully: a film főszereplője
- Zoe Saldana, mint Neytiri: az Omaticaya Klán hercegnője
- Sigourney Weaver, mint Dr. Grace Augustine: az Avatar-projekt megalkotója
- Stephen Lang, mint Quaritch ezredes: az RDA katonai vezetője
- Michelle Rodriguez, mint Trudy Chacon: női helikopterpilóta
- Giovanni Ribisi, mint Parker Selfridge: az RDA ügyvezetője
Avatar international trailer (angol)
Linkek
Avatar szinkronos előzetes (jó minőség)
Avatar hivatalos honlap (angol)
Port.hu – Avatar adatlap, kritikák, képek
Avatar – Wikipédia
nagyon jo..:D
Szerintem nagyon jóóóóó! XD!
szerintem a legundoritobb